Mitől hiteles egy fordítás? 

  • A fordítás hitelességének egyik fontos feltétele, hogy azt fordítói végzettséggel rendelkező fordító vagy szakfordító készítse el.
  • A fordítók az idegen nyelven kívül még számos olyan készséget tanulnak, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy egy fordítást hitelesnek lehessen tekinteni.

A hiteles fordítók felelőssége és a hiteles fordítások ismérvei:

  • a hiteles vagy hites fordítók tudják, hogy hivatalos szövegek, pl. szerződések, céges iratok, bizonyítványok, orvosi leletek, hivatalos levelek fordításánál ragaszkodniuk kell az eredeti szöveg tartalmának hű visszaadásához. Abból semmit nem hagyhatnak ki, vagy tehetnek hozzá, még akkor sem, ha pl. egy szerződés szövegét túlságosan nyakatekertnek ítélik meg, hiszen nem véletlen, hogy az ügyvéd ebben formában írta meg. Ez nagyfokú alázatot kíván meg a fordítóktól az ügyfél és a téma irányában egyaránt, így ezeket a fordítókat különös gonddal választjuk ki ügyfeleink számára.
  • fordítóink tisztában vannak abból adódó felelősségükkel, hogy a hivatalos szövegek nagy értéket képviselnek a megbízók számára, hiszen sokszor milliós üzletkötések múlhatnak egy-egy szerződésen vagy bankkölcsönhöz/ bankszámla nyitásához, illetve a cégbírósághoz beadott céges iratokon. Ebből adódóan, fokozottan ügyelnek arra, hogy ne csak a szövegek, hanem az azokban szereplő nevek, címek, számadatok, azonosítók fordítása is pontosan történjen.
  • Ugyanez vonatkozik a magánszemélyek számára végzett fordításokra, hiszen egy bizonyítvány fordításán múlhat egy nagyszerű továbbtanulási vagy álláslehetőség, egy orvosi lelet pontos fordításán pedig maga az egészség, illetve a leletet felhasználó orvos(ok) jó hírneve. Fordítóink átérzik a fentiek jelentőségét, és ezeknél a fordításoknál még jobban odafigyelnek a pontosságra, illetve leadás előtt ezeket többször is átnézzük.
  • A formai követelmények betartása is fontos részét képezi a hivatalos fordításoknak. Ügyelünk rá, hogy a fordítás külalakja megegyezzen az eredeti szövegével, beleértve a szöveg tagolását, a felsorolásokat, kiemeléseket, táblázatokat. A bizonyítványokat és egyéb nem írható formában kapott anyagokat az egyik legmodernebb konvertáló programmal alakítjuk át írható dokumentummá, így meg tudjuk tartani az eredeti irat formáját. Az eredeti aláírások és pecsétek alá a pecsétek fordítását is odaírjuk.

Milyen formában adjuk ki a hivatalos fordításokat?

  • Hivatalos fordításainkhoz záradékot mellékelünk, amelyben garantáljuk, hogy a fordítás szövege megegyezik az eredeti szövegével, valamint lepecsételjük és aláírjuk. Külföldi felhasználás esetén a záradékot az adott idegen nyelven írjuk. A záradékot most ingyenes kínáljuk fordításainkhoz.
  • A fordítást, az eredeti szöveget és a záradékot kinyomtatjuk, lefűzzük, majd visszaszkenneljük, és 1 db pdf fájlban küldjük el ügyfeleinknek. A papír szélén látszani fog a lefűző zsinór.
  • A fordítást igény szerint postán is feladjuk – elsőbbséggel és ajánlva – amelynek költsége a papírok mennyiségétől függően 450 vagy 650 forint.

Hol fogadják el hivatalos fordításainkat?

  • Külföldön - Ausztriától az Egyesült Államokon és Máltán keresztül Ausztráliáig - fordításainkat mindig elfogadták a bankok, bíróságok, nagykövetségek és egyéb hivatalok.
  • Magyarországi felhasználás esetén a hivatalok álláspontja megoszlik, így ezt ügyfeleinknek szükséges megérdeklődni a fordítás megrendelése előtt. Ezzel esetenként időt és pénzt is megtakaríthat, hiszen például az új, polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény értelmében polgári peres ügyekben nem minden esetben szükséges hiteles fordítást benyújtani az eredeti okiratokról. 
  • A 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet alapján, az általunk fordított cégkivonatokat és egyéb céges iratokat elfogadja a cégbíróság.

Forduljon bizalommal hozzánk, és mi mindent megteszünk, hogy fordítását eredményesen tudja felhasználni: Ajánlatkérés

Az ajánlatkérésnél feltöltött szövegek email fiókunkba érkeznek. Minden szöveget és személyes információt bizalmasan kezelünk.

További kérdéséire az alábbi Kapcsolatfelvételi űrlap kitöltésével is maximum 1,5 órán belül választ kaphat.

Azonnali információ kéréséhez hívjon fel bennünket: 06-1-221-2866 vagy 06-30-546-0396 

Kapcsolatfelvétel